Kedves János,

valahol a világmindenség egyik ragyogó, a hited és hitünk szerint kijelölt, nyugvást adó pontján! Túl az Óperenciás tengeren, a mennybéli égetőkemencék jóleső melegének és varázslatos színeinek közelében! Remélhetően végleg távol a földi méltatlanságoktól, amelyekből a sok jó mellett azért Neked is bőven kijutott! Lassan fél évszázados ismeretségünk, majd barátságunk során sok kedves emlék adódott. Most viszont egy év alatt – nyilván szándékodon kívül - másodszor hoztál nehéz helyzetbe! Bő egy éve, amikor hirtelen, váratlanul gyors, komolyabb elköltözésed zuhant rád és szeretteidre, ránk, barátaidra. Másodszor most, amikor ismét megtiszteltek és felkértek, hogy én is tudósítsalak, mi újság mifelénk és mit üzenünk Neked?

Maradva első mondatom picit misztikus hangulatánál, bizony komoly űrt hagytál magad után! Olyat, amilyet csak az intézményalapító, iskolateremtő, nagy személyiségek szoktak. Olyat, amilyet a sokszor sokaknak kényelmetlenségeket is okozó, tartásos, szókimondó, nehéz emberek sajátja. Hiszen őszinte, nyílt viselkedésük, beszédük példaadó hiánya a világ jobbik felének nagyobb értékvesztés, mint az, ha néha szúrtak is megnyilvánulásaikkal. Olyan űrt, amilyet azok a gondolkodók és művészek szoktak, akik a kötelező akadémiai, mesterségbeli sablonokat ugyan jól megtanulva, de azokon rendszeresen átlépve, mindig valami egyedit hoztak létre, hogy ezzel teljesen önmagukat, lényegüket adják nekünk.

Egy laikus művészetszerető és pártoló ne essen abba a hibába, hogy olyan szakmai terepre tévedjen, ahol csak sablonokba gabalyodhat. Nem fogok hát műveidről, korszakaidról és hasonlókról szólni, ahogy a Stúdió esetében sem. Azt viszont nálad, tőled nem lehet elhallgatni és elvitatni, hogy nem pusztán egy fizikai valójában is különleges intézmény megálmodója és szinte téglánkként építője voltál! A Stúdió ettől persze nem lett volna még világszerte ismert zarándokhelye számos kiválóságnak, ha nem Te és úgy állsz az élén! Nem vált volna azzá, ami lett, ha nem olyan szakmai, művészi nívót, nyitottságot, páratlan alkotó légkört és ennek összes feltételeit teremted meg, mint amit és ahogyan!

Úgy voltál jelen a kerámia és szilikátművészet palettáján, illetve a képzőművészet széles spektrumán, hogy ezek horizontján túl tekintve is súlya volt minden mondanivalódnak, függetlenül attól, hogy ezt tárgyi, művészi alkotásban, netán leírt, vagy kimondott szavakban adtad közre.

Aki a megszámlálhatatlan, itt zajló alkotóművészi kurzus atmoszférájában megfürödhetett, vagy csak villanásnyi időre is bepillantója lehetett, tudta és érezte, hogy fáradhatatlan szíved lüktetése, gondolataid, érzéseid szabad hullámverése mind azt a célt szolgálják, amit a minőség, nyitottság, tolerancia, szabadság, alázat, szolgálat és a hit szavak jellemeznek talán a legjobban.

Akik valaha is – bármilyen szerepben és módon – a közeledben lehettek, tudják, hogy ezek a jellemzők, mint a: szakmai, művészi, általános erkölcsi, emberi értékrend tartásossága és soha nem a napi kisstílű érdekek, ideológiák, vagy felszínes szimpátiák, igazodási kényszerek vezéreltek. Te a valódi értékeket védted és ebben nem ismertél kompromisszumokat. Nem csak környezeteddel, saját magaddal szemben is ilyen követelményeket támasztottál!

Nem lenne ízléses – hiszen sokan erre méltóbbak -, ha én sorolnám, hogy az általad létrehozott és magas nívóra emelt intézmény kezdetei óta mennyiféle küzdelmet kellett megharcolnod. Kikkel, mivel, miért és milyen körülmények között, ráadásul a felelős értelmiségi lét terhével. Benne a komoly sikerek mellett bizony néha fájdalmas kudarcokkal is. Közben mindig, mindenütt büszkén vitted a Stúdió mellett városunk jó hírét is. Nem meséltél arról, hány korszak hány funkcionáriusával, hivatalnokával, buta szabályaival kellett megküzdened intézményi vezetőként. Meg tudtad azt a kényes egyensúlyt is tartani, hogy emellett művészként, oktatóként, szimpóziumok, kiállítások megálmodójaként is fontos értékeket hozz létre, illetve segíts ebben társaidnak, minden korszakodban.

Te már 1990 előtt is mindig - az akkor itt még csak „nagybetűsként” vágyott és jellemzett - nyugati, polgári, demokratikus értékeket, kulturális szellemiséget próbáltad beleformálni és beleégetni nem csak az itt készült műtárgyakba, de e falakon kívüli szűkebb-tágabb környezetedbe is. Azután eljött a várva várt új időszámítás, amiért a magad lehetőségei szerint Te is oly sokat tettél. Örök híve maradtál, de nem sok minden lett igazán könnyebb számodra sem… Nem könnyen, de az új leckét is megértetted, a kesztyűt felvetted és tetted mindig amit kellett és lehetett! Amíg lehetett - de erről egy éve elég egyértelműen szóltam már. Vállalva a lehet, túlzó hasonlatot, ahogy szokták volt mondani, mint amikor a forradalom felfalja saját gyermekét… Ha lehet, bocsáss meg nekik, noha kellett hogy tudják, mit tesznek veled és az intézménnyel – bizony nem jól! Remélhetően, a helyére billen azért majd ismét minden, itt is!

Örökséged, amit valóságosan és jelképesen is hagytál, olyan súlyú, hogy ha akarnánk sem tudnánk kibújni alóla! Ki így, ki úgy, de főleg itt maradt kollégáid a szakmai és művészi tevékenységükben. Mi ittmaradt, a rajtunk félig át- és átsuhanó, sőt, meg- megállapodó észak-balkáni levegőt is elszenvedő, gyarló civil híveid most más módon, de továbbra is érezzük vigyázó, sőt, ha kell, okkal-joggal zsörtölődő jelenlétedet.

Nem csak személyes, itt látható, vagy sokunk otthonában, netán köztereken fellelhető alkotásaidban, vagy a Stúdió történetében, eseményeiben, cikkekben, interjúkban, de tanítványok sorsában is láthatjuk majdnem teljességgel befejezett életművedet. Sokan, szerencsésként a veled való beszélgetések, tanítások élményeivel is gazdagítva bennünket itt maradtál velünk. A mai közéleti beszédben – lám, itt eszembe jut két közös erdélyi utunk is – gyakori szó az autonómia. Ha valaki, akkor te egyszerre voltál teljes lélekkel kecskeméti, magyar nemzeti lelkű, európai és világpolgár. Eközben egész lényed, szemléleted és ténykedésed egy ebbe - szerintünk - kiválóan illeszthető, jelzők nélkül megélhető demokrácia polgári és művészi autonómiájáról szólt. Sajnos rengetegen ezt nem is értették, értik, nem hogy még gyakorolnák… Ebbéli példádból is pedig sokan okulhatnának, hiszen nálad ideológia mentesen, rendszersemlegesen jelent meg az autokrácia és a demokrácia kultúrája elleni bármely megnyilvánulás kategorikus elutasítása, az azzal szembeni küzdelem.

A tisztelők és barátok nevében köszönöm a Stúdió örökségedre híven vigyázó fiatal vezetőjének, régi kedves munkatársainak, a művésztársaknak, a családnak, hogy ebből a tisztelgő alkalomból így, itt együtt lehetünk.

A minap kiváló kortársunk, barátod, Farkas Gábor Ybl-díjas építőművészünk 80-ik születésnapi évfordulós, életmű kiállításmegnyitóján többekkel emlegettünk, hiányoltunk, így vele személyesen is. Felhatalmazott, hogy az Európai Polgár díjad átadásakor, 2015-ben elhangzott laudációjából idézzek most tőle.

„Rávilágíthatok arra, hogy szerintem, a szó nemes és kiemelt értelmében, miért európai polgár a Balázspusztán, tanyán elő keramikus-grafikus.

1981-ben, olasz ösztöndíjas tartózkodása idején meglátogattam Rómában. Magyarországról az elsők között láthattam grafikai próbálkozásait műtermében. A látogatás után barátaihoz vitt autóval, s úgy vezetett, mint az olaszok! Ott tudatosította, a piros lámpákon történő átsuhanásai után, hogy itt a piros csak informatív jellegű.

Az autózás és a vacsora közben, majd az esti belvárosi kóborlásban vendég voltam olasszá vált magyar barátomnál. Itt jelent meg előttem először világosan, hogy mi a különbség egy 50 dolláros magyar es egy európai polgár között.

Ha már elhagytuk az országot, akkor meg kell említenem, hogy az európai országokba tett látogatásai, izlandi professzorsága egészséges irigységet keltett bennem, s főként az, hogy János úgy mozog, közlekedik és él Európában, mint ahogyan én a szomszédos Kerekegyházán.

Ha ott Rómában nem is teljesen tudatosan, de mai szóhasználattal ezen események után éreztem meg européerségét, akkor, amikor még álmainkban sem jelent meg, hogy valamikor ez sokaknak megadatik majd édes hazánkban. Az európaiság napi átéléséhez, folyamatosságához hozzátartozik a hírnév is, amely nem terem minden hazai “bokorban", ezért meg kell küzdeni. Nem mással, mint esetében a művészeti alkotómunkával, a szakmai közéleti tevekénységgel és a nemzetközileg is elismerésre méltó tanító, szervező eredmények felmutatásával.

A Kerámia Stúdió nemzetközi jelzővel történő felruházása, a nevéhez méltó működése, egyik legnagyobb ötlete volt az alapítónak, Probstner Jánosnak. Mindezt akkor tette, amikor a nemzetköziségi gyakorlat még nem azt jelentette, mint napjainkban. A Stúdióban megfordult külföldi vendégművészek a világ minden tájáról jöttek, s vitték a magyar kultúra es művészet hírnevét Európába, a tengerentúliak és az ázsiaiak pedig Európa hírnevét is öregbítettek. János hitet, művészeti alázatot és alkotói felelősséget hordozó kisugárzása sok lángot gyújtott, már-már tűzvésznek is nevezhetnénk.

Egy lángot közösen biztosan meggyújtottunk, a magyar néprajz, a népművészeti és a népi építészet iránti tisztelet, valamint az ápolás szükségességének lángját. Túl azon, hogy magyar, egyben európai érték is a hazai örökség.” (Idézet vége)

Kedves Barátok, Tisztelők, Jóna, Petra és Virág, ha létszámban nem is vagyunk ma itt olyan nagyon sokan, de lélekben biztosan még többször ennyien emlékezünk örökre, jó szívvel Jánosra és kívánunk szép jövőt életművének, benne a feltámadva tovább élő Stúdióval. Jól esik látni és érezni ma ismét ennek esélyét, hát tegyünk is érte! Örülök, hogy együtt lehettünk, találkozzunk még máskor is hasonló módon! Köszönöm a megtisztelő felkérést és türelmeteket, hogy meghallgattatok, nézzünk meg mindent körülöttünk és emlékezzünk, beszélgessünk így, együtt!

Kerényi György
Kecskemét, 2023. 09. 14. 

Dear János,

there, where you are, somewhere at one of the bright points of the universe - designated for calming down, as we are taught by the faith of yours and ours. Beyond the seven seas, close to the welcoming warmth and the magical colours of heavenly kilns. Hopefully forever far away from all the earthly unjustness, of which - apart from so much good - you, too, had your share in plenty. Our almost half-century-long acquaintance, which turned into friendship, offered a lot of wonderful memories. Yet now, in just one year, it is for the second time that you put me in a difficult position - though obviously without intention. First, a little more than a year ago, when so abruptly the news of your unexpectedly rapid, final passing away fell so heavily down on you and your beloved ones, and on us, your friends. And for the second time now, when again I have the honour of having been invited to address you - to inform you about the latest news of our lives and to send our message to you!

Let me stick to the slightly mystical tone of my first sentence and say that what you left to us is, indeed, a serious gap! A gap left necessarily by great personalities - who had founded institutions, established schools, created new ways of thinking. A gap which is characteristic of the so-called difficult persons who often cause even uneasiness to many, whose attitude is always decisive and outspoken. Since the lack of their sincere behaviour and open speech sets an example and in terms of values it is a greater loss for the better part of our world than any of the insults occasionally made by them might have ever been. The gap you left is one that those thinkers and artists leave who - although being excellent in all obligatory academic and professional skills and clichés - yet regularly transgressing those always created something unique thereby fully presenting themselves, expressing their very essence.

A layman - even if he is a fan and supporter of art - should never make the mistake to go astray in a field of special expertise where he would, at best, get entangled in stereotypes. This is the reason why I wouldn't talk about your works of art, the periods and achievements of your career, as I wouldn't talk about these details of the Studio either. However, it cannot be left unsaid and it must not be denied that you were not merely the prophetic dreamer as well as the actual bricklayer builder of an institution unique in itself both in terms of ideas and physical existence. Nevertheless, despite all this, the Studio would not have been the destination of pilgrimage for a number of outstanding personalities from all over the world, hadn't it been for you - you as the director and the way you managed it! It would never had become what it became if you hadn't created that professional and artistic standard, that openness, that unparalleled creative atmosphere and all the necessary prerequisites - what and the way you actually created!

You were present on the palette of ceramics and silicate arts, as well as on the wide spectrum of fine arts in such a way that your ideas carried authority even beyond this horizon - regardless of how you presented them, whether it was a work of art, an object or a piece of writing, or just words uttered in conversations.

Whoever had the chance to get immersed in the atmosphere of the numerous artistic courses organised here, or just had a glint of insight into it, was clearly aware and deeply felt that the throb of your tireless heart, the swell of the sea of your thoughts and emotions were all aimed at something that can perhaps be best characterised by the words quality, openness, tolerance, freedom, humbleness, service and faith.

Those who - in whatever capacity or in whatever way - had ever the chance to be on intimate or friendly terms with you are well aware that the firm belief in professional, artistic, moral and human values have always been your guiding principles whereas petty interests, ideologies or superficial sympathies and mental pressure of alignment have never played any role in your life. You protected true values and in this respect there was no compromise for you. These requirements were to be met not just by your companions but by yourself as well.

It wouldn't show good taste - since there are so many who are more worthy to do so - if I tried to list all the sorts of fights you had to fight ever since the beginning of the institution founded and then raised to such a high standard by yourself. You had to fight with people, with and for various ideas and goals, under difficult circumstances - and on top of all that - with the burden of intellectual responsibility on your shoulders. Apart from significant successes occasionally there were distressing fiascos, too. But all the time - always and everywhere - you represented and enhanced the reputation of not just the Studio but that of our city as well. You never talked about - that as the director of an institution - how many functionaries of how many eras, how many bureaucrats and stupid regulations did you have to struggle with. At the same time you were able to maintain a delicate equilibrium and beside all this as an artist, teacher and an initiative dreamer of symposiums and exhibitions you created important values - and what is more, you helped your companions to do so, in every period of your activities.

It had been well before 1990 that you strived to shape and, as in a kiln, burn those - at that time not more than yearned for - western, civic, democratic values and cultural spirit as intrinsic parts of not just the works of art made in the Studio, but also that of the closer or wider environment beyond its walls. Then the long awaited time arrived, the new era, for which you, too, did so much, whatever you had the chance to do. Your enthusiasm remained, but not much changed for the better for you either...It wasn't easy but you learned the new lesson, accepted the challenge and always did what had to be and could be done. As long as it was possible - but I expressed my views on that quite unambiguously a year ago. Although it might be an exaggeration yet I dare to refer to the saying: this is when the revolution devours its own children...Forgive them, if you can, although they must have known what they were doing to you and to the institution - surely it wasn't right! Hopefully though, things will be set to rights, here, too!

Your legacy - both in terms of realities and symbolic meaning - has such a tremendous authority that we cannot evade it - not even if we would like to! One way or another, your colleagues mostly in their professional and artistic activities, we all try to follow your footsteps. We, your left-alone fallible, civil followers, once and again suffering from the Northern Balkan trends drifting through or occasionally staying with us, we continuously feel your watchful or eventually - when it is really and rightfully needed - your grumbling presence.

Your oeuvre - completed almost in its entirety - is visible not only in your personal works of art that are to be found here and in the homes of many of us and also in public spaces, or in the history and the events of the Studio, as well as in your articles and interviews but it can be traced also in the career of your disciples. Many of us - who had the privilege of conversations and exchanging ideas with you - enriched by these experiences have the feeling that you are still with us. Nowadays autonomy is an often reiterated word in our public communication - you see, that makes me think of the two trips we made together in Transylvania. If there is anybody, you surely were one who with all his heart and soul was a Kecskemét person, a member of the Hungarian nation and at the same time a European and a world citizen. Along with all this your entire existence, your personality, views and activities were - according to our opinion - excellent intrinsic building blocks of the civic and artistic autonomy of democracy - as it is to be experienced without any further adjectives. Unfortunately, a huge mass of people did not and do not understand this, not least to act accordingly...This is another of the examples you set and should be followed by many since it was always free of ideologies and irrelevant to political regimes that you relentlessly refused and fought against autocracy and any offence against the culture of democracy.

On behalf of admirers and friends I extend our thanks to the young director of the Studio, who is so committed to safeguard your legacy, to all the colleagues, the fellow artists and to your family that we have the opportunity to gather here at this event to pay our respects.

The other day at the opening event of the lifetime exhibition celebrating the 80th birthday of your friend Gábor Farkas, the distinguished contemporary, Ybl-Prize winner architect we were thinking of you and shared the feeling of missing you. Gábor personally empowered me to quote from the laudation he had delivered at the award ceremony in 2015 when the European Citizen's Prize was presented to you.

"I can highlight that - in my opinion - why the ceramist-graphic artist who lives in Balázspuszta, on the outskirts of a village in a farmstead is, indeed, a European Citizen in the best and high-minded sense of the word.

In 1981, when János had a scholarship in Rome, I visited him there. I was one of the first of those from Hungary who had the chance to see his attempts in graphic art in his atelier. After the visit he took the car to take me to his friends and surely, he drove in the style of the Italians! There - as we slipped through one red traffic light after the other - he made it clear for me that "red" is nothing more than an informative sign.

As we were driving, then while we had dinner and later in the evening when we were roaming around in the city I was the guest of my Hungarian friend - who, in a way, turned Italian there. It was for the first time in my life that I clearly realised what the difference is between a 50-dollar Hungarian and a European citizen.

Now that I am speaking about places abroad, i.e. away from our country, I have to admit that his visits to European countries, his professorship in Iceland aroused a sort of healthy envy in my heart - what bothered me above all was the fact that János was moving around, was leading a life and travelled all across Europe in a way which I could only follow in neighbouring Kerekegyháza.

Even if then, back in Rome I wasn't really aware of it, with the vocabulary of our days now I can say that the essence of his "Europeanism" was revealed to me there, by those experiences. Because he was a "true European" at a time when many of us in our country would not have even dreamed about having such a chance some time in the future. The daily experience of, the continuous insight into Europeanism implies fame as well: fame that does not grow on every bush at home, something one has to fight one's way to reach. To fight, as János did, with his creative work in art, his professional and public activities, his achievements in academic and institutional organisations which deserved international acknowledgement.

To make the name of the Ceramics Studio complete with the word "international" and to actually make it worthy for the name - this was one of the greatest ideas of János Probstner, the founder. He did that at a time when being international did not yet have the meaning what it has today. The foreign guest artists came to the Studio from all over the world - then spread the good news about Hungarian culture and arts all over Europe, while those from overseas and Asia enhanced the reputation of Europe as a whole, too. His faith, artistic humbleness and creative commitment literally radiated from János - and his radiation kindled a lot of fires, occasionally even what can be called a firestorm.

It is for sure that the two of us together kindled one fire: the flame of respect for Hungarian ethnography, Hungarian folk art and folk architecture - as well as that of the necessity of preserving those. This legacy of ours is more than just Hungarian, it is at the same time a European value." /End of quotation/

Dear friends and admirers, Dear Jona, Petra and Virág, even if the number of those gathering here today might not be too big, surely in spirit many times more people remember János now and forever, thinking of the good memories and wishing a bright future for his life-work, including the Studio which is now rising again and will go on. It is wonderful today to feel and see this chance again, so let us do for it! It was a pleasure to be together here in remembrance of János, let us make sure that we meet again and again in a similar way. Thank you for the honour of the invitation and for your patience to listen to me - let us take a look around, let us remember and talk, all of us, together!

György Kerényi
Kecskemét, 14 September 2023